Ágh Péter az ünnepélyes átadón azt mondta, hogy a 23-as főút Bátonyterenye-Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út egy komplex, több elemből álló projektet jelent, amely magába foglalja az elkerülő út, az észak-déli irányú összekötő út, valamint az átkelési szakasz építését is.
Pénteken az első két projektelemet adták át, így a közlekedők már használhatják az egyes útszakaszokat, de a kivitelező tavaszig - a forgalom zavarása nélkül - még munkálatokat végez ezeken.
Kifejtette, hogy az elkerülő egy kétszer egysávos, másodrendű főút, amely 2,3 kilométer hosszú és három körforgalmat alakítottak ki rajta.
Készen van az észak-déli irányú összekötő út is, amely szintén kétszer egy sávon szolgálja a forgalmat. Ennek hossza 2,18 kilométer és egy körforgalmat is kialakítottak a szakasz végén; a megépítésének köszönhetően valósul meg Kisterenye és Nagybátony összeköttetése - tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte, hogy Bátonyterenyét több vízfolyás és vasúti pálya is tagolja, így hét hidat és két új vasúti átjárót is kialakítottak, a mintegy 400 méternyi burkolt út és 215 méternyi kerékpárút építése mellett.
Kitért arra is, hogy az átkelési szakaszon a teljes útzár mellett végezhető munka, a Tarján patakon átívelő híd bontása és építése várhatóan 2024 januárjában kezdődhet, ezért volt szükség a másik két projektelem korábbi átadására, hiszen ezek szolgálnak majd terelőútként az építkezés alatt.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben az Építési és Közlekedési Minisztérium a jogelődjével együtt 460 kilométernyi gyorsforgalmi utat építtetett, 260 kilométer főutat fejlesztettek és 27 balesetveszélyes csomópontot alakítottak át körforgalommá összesen mintegy 2700 milliárd forintból.
Csak idén - a háború és az elhibázott szankciós politika miatti nehéz gazdasági helyzetben is - majdnem 70 kilométer főutat és 34 kilométernyi egyéb utat adtak át hét balesetveszélyes csomópont átépítése mellett és két Ipoly-híddal együtt - mondta Ágh Péter.
Az ünnepélyes átadón jelen volt Becsó Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője és Nagy-Majdon József Bátonyterenye polgármestere is.
2024. január 4. 10:43