Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára köszöntőjében kijelentette: a nagycenki kastély nemzeti emlékhely, renoválása magától értetődő kötelesség volt.
Hangsúlyozta: "nemzeti örökségünk műemlékeit meg kell őriznünk és hozzáférhetővé kell tennünk a következő nemzedékek számára is".
Szavai szerint különös jelentősége van annak, hogy éppen december 14-én, a hűség napjának évfordulóján adhatják át a megújult Széchenyi-kastély fejlesztéseit, és nyílik meg a Széchenyi Istvánt mint államférfit bemutató kiállítás.
"Magyarország a település jelképének felújításával fejezhette ki tiszteletét a Széchenyiek mellett, a nagycenkiek előtt" - mondta.
Az államtitkár beszédében utalt arra, hogy 1921-ben a nagycenkiek elsöprő többséggel szavaztak népszavazáson Magyarország mellett, tanúbizonyságát adva hazaszeretetükről, valamint arról is, hogy ragaszkodnak a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István szellemi örökségéhez.
Napjainkban ismét központi kérdés az ország önrendelkezése, szuverenitása, az, hogy külföldről miként lehet befolyásolni a magyar sorskérdéseket - jelentette ki.
A szabadság és nemzeti önállóság ügye tehát mind a reformkor, mind a soproni népszavazás időszakának, mind a mostani időknek a legfontosabb ügye- hangsúlyozta.
"Az ország szuverenitása védelemre szorul, és ilyenkor nekünk, magyaroknak kötelességünk fellépni a hazánkért. Szemben a múlttal, ma ezt békés eszközökkel - például a szuverenitásvédelmi törvény megalkotásával - és a nemzeti konzultáción való részvétellel tehetjük meg" - fűzte hozzá.
Ágh Péter ismertette, hogy a Nemzeti Kastély és Várprogramban rendelkezésére álló 60 milliárd forintból 17 kastély és 12 vár újult meg az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinálásával.
A most zárult nagycenki projektben a rekonstrukciós munkálatok során az Öregkastély, a Széchenyi-szárny, a Virágház, a Pandúrházak, valamint a kastélypark újult meg.
Az Öreg-kastély épületében gépészeti, villamossági rendszereket újítottak fel és tűzvédelmi rendszert építettek ki. A kastélypark főbejáratánál álló két őrházban (Pandúrházak) jegypénztárt, információs pontot, múzeumshopot és mosdóhelyiségeket alakítottak ki.
A kastélyparkban egyebek mellett a barokk parter sétányait állították helyre, szökőkutat és tematikus játszóteret alakítottak ki. A kertbe ülőbútorokat, hulladékgyűjtőket, világítótesteket helyeztek ki, öntözőrendszert telepítettek, valamint megújították az északi, falazott kerítést.
Az Öreg-kastélyban és a Széchenyi-szárnyban interaktív eszközökkel gazdagított kiállítást a téli nyitvatartás szerint keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között tekinthetik meg az érdeklődők.

2023. december 15. 18:41